AKTUALITÁSOK


OTTHONFELÚJÍTÁSI PROGRAM

2021. január 1-én indul az otthonfelújítási program, melyben lehetőség nyílik a felújítás összegének felét, de maximum 3 millió forintot visszaigényelni. Azok a családok vehetnek részt a programban, akik legalább 1 gyermeket nevelnek (vagy minimum 12 hetes a magzat) és 25 év alatti a gyermek. Fontos, még az egyéves folyamatos társadalombiztosítási jogviszonymegléte. Az utolsó 3 hónapnál az álláskeresési járadékot is figyelembe veszi. Az szintén feltétel, hogy az igénybevevőknek köztartozás-mentesnek kell lenniük.

ÁFA CSÖKKENÉS

Az új lakások áfaterhét 27%-ról 5%-ra mérsékeli a kormány.                                    150 négyzetméternél kisebb lakásokra, illetve 300 négyzetméternél kisebb házakra vonatkozik a tehercsökkentés.

OTTHONFELÚJÍTÁSI PROGRAM

A legalább egy gyermeket nevelő családok lakásának vagy házának felújítási költségeit 50%-ban, de maximum 3 millió forintos összegig visszatéríti.

 JELENTŐSET ZUHANT AZ ÉPÍTŐIPAR

2020 augusztusi adatok alapján az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 13,6%-al maradt el a 2019 augusztusától.  Építőipari ágazatok visszaesése: épületek építésében 26,4%, egyéb építmények építésében: 13%, speciális szaképítésben: 3,1%.


ISMÉT MEGHIRDETI A KORMÁNY AZ ÉPÍTŐIPARI VÁLLALKOZÁSOKAT SEGÍTŐ ÉPÍTŐ PROGRAMOT

Tizenkét milliárd forintos támogatási programot indít az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az építőipari ágazat termelékenységének, hatékonyságának növelésére.A program a kapacitáshiány csökkentésének érdekében kiemelten kezeli a képzések, továbbképzések támogatását is és a digitalizáció elterjedését az ágazatban.

Forrás: Információs-és Technológiai Minisztérium

      JAVÍTOTT AZ ÉPÍTŐIPAR

2020 augusztusi adatok alapján az előző hónapokhoz képest 1,9%-al nőtt az építőipari termelés volumene , de 2019 augusztusához képest mégy így is 13,6%-kal elmarad.

OTTHONTEREMTÉSI PROGRAM, CSALÁDTÁMOGATÁS

A január elsejétől kifizetett építkezési és telekszámlák áfatartalmát 5 millió forintig visszatéríti az állam. 

2021
Új épületekre vonatkozó energetikai előírások

-Minden új építésű épületnek el kell érnie legalább a BB energiaosztályt.
-Azoknak az épületeknek, amelyek 2021-ben szereznek használatbavételi engedélyt, kötelezően teljesíteniük kell a közel nulla energiaigényű épületek » energiahatékonysági előírásait.
Ennek eléréséhez az energiafogyasztás legalább 25%-át megújuló forrásból kell fedezni.
Ha megújuló energiaforrásból származó energia nincs felhasználva az ingatlanban, a követelményszint nem teljesül, a BB minősítés nem adható ki a használatbavételkor végzett energetikai tanúsítás során.
-Az új épületek energiafogyasztása legfeljebb 100 KWh/m2 lehet.